Az a nagy helyzet mostanában, hogy minden egy szart se ér. A szánalmas dolgokat felváltotta az unalom és a letargia...most néztem meg egy filmet, amiben az történt, hogy a Vezúv kitört, Pompeji meg ugye jól leszívta. 40 percig tört ki a vulkán, 40 percig rémült arcok, hamuhullás, stb. Persze minden mufti meghalt, csak egy kékszemű csaj, meg egy Don Ernesto élte túl. Ekkor hirtelen valakinek kisbabája született, ami hirtelen ölelkezést eredményezett valami tengerparton. Ez a kép valamiért Ballassi Bálint keretes felépítésű irományaira emlékeztetett, nagy a gyanúm, hogy a baba ötlete ( szerintem véletlen ) is ugyanilyen körülmények között keletkezett, a vulkánkitörést leszámítva. Nem hagyhatjuk figyelmen kívűl, hogy mellettük még füstölnek a hullák, helyesebben a szobrok, amik egészen jól állnak annak ellenére, hogy teljesen elszenesedtek...puhák, de állnak mint a cövek. Mint a cő-vezetékek. Vasárnaponként olyan helyre vagyok kiosztva, hogy minidg bőven marad időm gondolkozni. Igazából egész végig azt csinálom, mikor nem szarok vagy nem eszek, mert más nincs amit itt lehet csinálni. Beszéljünk a hollókról?
Subscribe to:
Post Comments (Atom)
No comments:
Post a Comment